Vissza

 

   
 

 

 

VII. Országos Ultrakönnyű Repülők Találkozója és Fesztiválja

I. "Oszetczky István emléknap"

2007. Július 13-14-15.

Rétság-Tolmács Repülőtér

 

 
 

 





















































Előzmények:

A rendezvény összetettsége, nagysága, az ideérkező merevszárnyú repülőgépek, helikopterek, a hőlégballonosok nagy helyigénye miatt, 2007. tavaszán ismét szükségesnek láttuk a reptér meghosszabbítását és szélesítését. Májusban megkezdődött a fölmunka, a repülőtér 100 méterrel lett hosszabb. Jelenleg 600 méter hosszú, a keleti végétől északi irányban a reptér közepéig a pálya szélessége 80 méter.

A rendezvény fővédnökei:

Prof. Dr. Popper György IBSSA elnöke

Farkas Bertalan űrhajós

Oszter Sándor színművész

 

 

Főszponzorok

MALÉV

PRIME KATE

ADRENALIN

 

 

Július 13. Péntek

Szélcsend és kánikula.

Ez jellemezte a rendezvény mindhárom napját. A +47 fokos hőség elől sárkányszárnyak és fás részek alatt próbáltak a vendégek árnyékot keresni. Voltak, akik rövidnadrágra vetkőzve egymást flakonos vízzel locsolták. Az erdős részek folyamatosan megteltek sátorozókkal, lakókocsikkal. A reptéri zuhanyzó egész nap folyamatosan „üzemelt.” Dél körül a hat helyszínen már nagy volt a nyüzsgés. Sokan érkeztek kiegészítő programokkal. Kézművesek, bőrdíszműves, modellezők, kerámiás, katonai ruhákat és kiegészítőket kínáló árus, díszmadár bemutató, légvár, eurobungy, paintball, arcfestő. Volt még fagyis, kürtöskalácsos, gyömölcsös, lufis. Ezen kívül lehetett lovas fogattal sétakocsizni, a lovardában a kijelölt lovakkal lovagolni, és ugyan itt a gyermekek megtekinthették a mini állatkertet.

A Hadkiegészítő Parancsnokság és az RFO /Repülő Felkészítési Osztály/ közös sátrában fegyvereket, a vadászpilóták magassági „G” ruháját, sisakot próbálhatták fel, majd egy filmvetítésen vehettek részt, amely a pilótatoborzásról, vadászrepülő pilóták kiképzéséről, a Gripen vadászgép bemutatásáról szólt. 14 órától a nagyszínpadon és környékén megkezdődtek a folyamatos programok. Zenekarok, együttesek léptek fel. A nagyszínpad előtti téren íjászok mutatták be tudásukat. Korhű ruhákban, különböző régi fegyverek alkalmazásával megismertették a nézőket az íjászattal. Az íjakat mindenki megnézhette, gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatták. A jurtában kiállítást láthattak régi, korhű ruhákból, tárgyakból, fotókból, állatbőrökből, szőttesekből, íjász felszerelésekből.

A betonos részen a motorosok szerelmesei gyűltek össze egy kis időre, motoros- és quad bemutatóra. A repülőtéren ez idő alatt repülőmodellezők, motoros sárkányok, hátimotoros siklóernyősök rótták az iskolaköröket. Folyamatos volt a sétarepülés. 2900 méter magasból a bátrabbak ejtőernyős tandemugrásra is jelentkezhettek. Az ugrás, Cessna 182-ből történt. A rendezvény három napja alatt nagy sikere volt a fiatalok körében. Ezen a találkozón mindenkinek lehetősége nyílt a repülés szinte valamennyi formájának kipróbálására. Sokan ki is használták.
18 óra után kissé enyhült a kánikula. Kevéssel naplemente előtt 10 darab hőlégballon méltóságteljesen emelkedett a magasba. A hatalmas, színes ballonok körül eltörpültek a sátrak, a házak, majd ahogy egyre feljebb emelkedett, már a repülőtér is elveszett a tájban. Ballonrepülésen most először vettem részt.

Köszönöm Komódi Gábor ballonkapitánynak a felejthetetlen élményt. Nem hagytam ki ezt a lehetőséget sem. Ez egy más formája a repülésnek. Érdekes volt hőlégballonnal felszállni és repülni, de még nagyobb élmény volt, hogy egy kis időre én is irányíthattam a ballont. Így közelebbről megismerhettem a felszállás és leszállás technikáját. Leszállásunk jól sikerült, borulás mentesen, a kosár lassan leereszkedett a földre. Ezután átestem egy ilyenkor szokásos avatáson. A ballonkapitány Komódi Gábor és még néhányan, - kihasználva a lehetőséget,- első ballonrepülésem alkalmából jól elfenekeltek engem és az operatőrt. A ballonrepülésünk után a reptéren befejeződött az esti repülési program.

A nagyszínpadon folytatódott tovább a műsor. Matyi és a hegedűs, Ihos József humorista, Erox, Bom Faier együttes és a Crazy Granat együttes. A pénteki nap Karaoke show-val zárult a vendéglátóipari sátorban 02 óra 30-kor.             

 

Július 14. Szombat

Minden eddiginél gazdagabb programot kínált az Ultrakönnyű Repülők VII. országos találkozója.

06 órától éjfélig egymást váltották az érdekesebbnél érdekesebb, szórakoztató és sport programok. A bőséges műsort úgy szerveztük, hogy egésznapi élelemről sem kelljen gondoskodniuk az idelátogatóknak. Étel, ital több helyszínen bőven volt.

Reggel még alig lehetett látni az aranyló Nap koronáját a Cserhát bércei felett, a repülőnap résztvevői már talpon voltak. Elsőként, 06 órakor színes hőlégballonok /10 db/ emelkedtek a magasba. Később megszaporodtak a repülőtéren a sárkányok és a merevszárnyú légi járművek is.

A délelőtti programok kicsalogatták a nézőket a helyszínekre. A repülőtéren a modellrepülők tartottak légi bemutatót, majd megismerkedhettek az érdeklődők a modellezés rejtelmeivel. Modellezők találkoztak itt, akik örültek annak, van még egy hely az országban, ahol a modellezők is bemutathatják tudásukat, repülőjüket, de az egymásközti tapasztalatcsere sem maradt el. Megismerkedhettünk a motor nélküli sárkányvontatással is. Egy motoros sárkány vontatókötél segítségével motor nélküli sárkányost húzott fel 250-300 méterig, majd a leoldás következett. Ezután a motoros sárkány visszatér a földre, a motor nélküli sárkányos pedig” termik keresésére indul” Amennyiben kedvező légáramlatokra talál, akár 1700 méter magasságig is eljuthat.

Földi programok közül a Határőrség kommandós, elfogásos akcióját láthatták. A Rendőrség sátra előtt fel lehetett ülni a motoros rendőr motorjára, beleülhettek a rendőrségi autóba, a sátorban kérésre ujjlenyomatvételt készítettek, prospektusokat vihettek haza az érdeklődők a rendőrség Bűn- és Balesetmegelőző munkáiról. Láthattunk „hortobágyi csikós” lovas bemutatókat zenére, szövegkísérettel. Az előadás után gyermekek és a felnőttek odamerészkedtek a lovak közelébe. Megsimogatták a lovakat és fotókat is készítettek. A már lovagolni tudók felülhettek a ló hátára is.

Délben vette kezdetét az ünnepélyes Megnyitó, ahol a közönséget köszöntötték a rendezők és a díszvendégek.

- Farkas Bertalan űrhajós,

- Prof. Dr. Popper György az IBSSA elnöke /Nemzetközi Testőr és   Biztonsági Szolgálatok Szövetsége/

- Pintér József a Pintér Művek és a keceli repülőtér tulajdonosa

- Kertész Csaba az IBSSA magyar szekció soros elnöke

- Oszter Sándor színművész

- Szabó „Topi” Zoltán MIG-29 bemutatópilóta

- Ifj. Oszetzky István MALÉV pilóta

- Mezőfi Zoltán Rétság város polgármestere

- Keserű Lászlóné Ildikó főrendező /Extrém Légisport Egyesület Elnöke/

- A rendezvényre hivatalos volt Juhász László Nógrád megye egyetlen veterán vadászrepülő pilótája is, aki ebben az évben betöltötte a 87. életévét.

Meghívott vendégeink a bemutatkozáson túl, gratuláltak a rendezvényhez, annak egyediségéhez, sokoldalúságához, a rendezők kitartásához és felajánlották a jövőbeni együttműködésüket.

Oszter Sándor színművész előadásában emlékbeszédet halhattunk Oszetzky Istvánról /MALÉV pilóta, majd reptéri igazgató, később a MALÉV repülőklub hőlégballon szakosztályvezetője/. Ifj. Oszetzky István, aki szintén apja nyomdokaiba lépett, meghatódva, könnyes szemmel hallgatta végig az édesapjáról szóló emlékbeszédet. Végezetül a művész úr elszavalt egy verset, amely a repülésről, a repülés szeretetéről szólt /Juhász László veterán vadászrepülő pilóta versét, melyet 1950-ben írt/. A megnyitó végén Keserűné Ildikó főrendezőtől a díszvendégek Emléklapot kaptak.

A színpadról levonultak a vendégek, őket Vincze Lilla énekesnő követte, repüléssel kapcsolatos dalait adta elő. A program a megnyitó után továbbra is bőséges lehetőséget kínált a szabadidő eltöltéséhez. Bár az egyre nagyobb hőség sokakat a vendéglátóipari sátrak fedezékébe csalogatott, a többiek tovább szemlélték a különböző helyszíni programokat.

A Fiat Autószalon és a Dunakanyar Autócentrum kínálata, vetélkedője. Az Adrenalin sátorban bájos hölgyektől vásárolhatták az energiaitalt. Megtekinthették a Rendőrség statikus kiállítását. Prospektusokból olvashattak a rendőrség munkájáról. A délutáni események mind a repülőtéren, mind a nagyszínpadon, de mondhatjuk égen-földön egyaránt érdekes programokat kínáltak a közönségnek. Szinte minden repülőgép repült:

  • Hátimotoros siklóernyősök
  • Parapower
  • Freesh-Breeze
  • Flying Bike
  • Movit
  • Agusta helikopter
  • motoros sárkányok
  • Cessna 182
  • Autogiro
  • Ikaros C-22
  • Apollo Fox
  • Sinus
  • hőlégballonok (10 db)

 

 

A nap folyamán a bátrabbak ejtőernyős tandemugráson vehettek részt. Vári Gyula /MIG-29 bemutatópilóta/ JAK-52 kiképzőgépével várta az adrenalin függő, műrepülni vágyó egyéneket. Meglepetésünkre volt is jelentkező bőven.
A repülőtértér közelében felépült egy makett város. A kora délutáni órákban ezen a területen hadigépek /harckocsik/ és repülőmodellek légi- földi harca kezdődött. A bombázások, pirotechnikai eszközök alkalmazásával váltak valósághűvé. Nagy volt az érdeklődés, már a csata előtt megtelt nézővel a színhely. Megszólalt a zene.
A hadigépek támadáshoz felsorakozva, elindultak a „város” felé. Néhány perc múlva a levegőben felzúgott a „Légierő” gépe. Szőnyegbombázás a városra. Óriási tűz, füst, durranások. A hadigépek kitartóan lőtték az ellenséges repülőt. A nagy csata és tűzharc után a város megsemmisült. A csatát nagy taps követte.

Majd egy igazi nagy repülő alacsonyrepüléssel, „váratlanul” áthúzott a repülőtér felet. Veres Zoltán EU műrepülő világbajnokunk /MALÉV pilóta/ az Exra 300 S repülőjével pörög, forog, kettészeli az eget és a repteret ahogy tőle már megszokhattuk. Légi bemutatója során a füstöt húzó Extra 300 S-as műrepülőjével hol a magasban, hol a föld közelében ejtette ámulatba a közönséget. Műrepülése mindig óriási siker.

Leszállás után a reptéri színpadra várta Szabó Topi Zoltán MIG-29 bemutatópilóta és a műsorvezető. A nézők nyomban a színpad közelébe férkőztek. Kezet fogtak Veres Zoltánnal, gratuláltak a bemutatóhoz, Zoltán pedig fényképeket osztott szét a közönség között. Néhány órás itt tartózkodás után, Zoltán útnak indult.

A repteret az íjászok vették birtokukba. Korhű ruhákba öltözve mutatták be előadásukat. /Régen a pusztai emberek rettegett fegyvere az íj volt. Az őseink által használt íjak hatékonysága formájában és összerakási technikában rejlik. Az előfeszített állapotból az íj kihúzásakor keletkező energia átütő ereje, vetekszik a mai lőfegyverek erejével. Egy-egy kilőtt nyílvessző kezdő sebessége nem ritkán a 180-200 km/órát is meghaladja/.

Bemutatójuk után a reptéri színpadon Josh & Jutta énekelt a fiatalabb korosztálynak. A betonos részen motoros- és quad ügyességi számokat láthattak. A nagyszínpad előtt az IBSSA tagjai baranta és karate harcművészeti bemutatót tartottak. 18 óra után minden légi jármű a levegőbe emelkedett.

A kánikulai hőség kissé enyhült. Hőlégballonosok készülődtek a felszállásra, Oszetzky István emlékére. A 10 db hőlégballon felszállása színesre festette az eget. Látványos színfoltjai voltak a rendezvénynek. Aki ebben az időben járt a 2-es főútvonalon, gyönyörű látványban lehetett része. Az esti visszaérkezésük után kb. 22 órától a hőlégballonok égőfejes kivilágításában /Night Loving/ gyönyörködhettünk. A távolból úgy tűnt, mintha a repülőtéren felkapcsoltak volna egy-két óriási villanykörtét.

A nagyszínpadon is beindult az esti élet. A hőlégballonok kivilágítása után a vendégek átvonultak a vendéglátóipari sátrakhoz, színpadhoz. Fellépett a Capuchino, Los Andinos, Balkán Fanatik, Hevesi Tamás. Láthattunk akrobatikus rock & roll-t, hastáncot. A sötét háttérben jól érvényesültek a színpad színes és lézer fényei. A szombati nap programja 23 óra 30-kor színpompás tűzijátékkal ért véget.

 

 

Július 15. Vasárnap

Az események vasárnap is folytatódtak késő délutánig. A kilátogatók még számtalan programban vehettek részt.

Délelőtti órákban a színpadon a Fülig Jimmy Blues Rock együttes és a Bom Faier együttes játszott. Működött a vidámpark, kipróbálhatták az íjászatot, az eurobungy-t, sétalovagolhattak, a vendélátóipari sátrak étellel-itallal vártak mindenkit. A nap folyamán folyamatos volt a sétarepülés /Cessna-val, sárkánnyal/, tandemugrás, ejtőernyős ugrás motoros sárkányból 1700 méterről, műrepülés JAK-52-vel. Késő délután a repülősök a hosszú útra felmálházva sorban felszállási engedélyt kértek. Majd egy tiszteletkörrel elköszönve haza felé vették útjukat. Lassan pakolni kezdett a vendéglátó, a színpadtechnikát profi szinten üzemeltető budapesti csapat. Legvégül a rendezőség hagyta el a helyszínt, visszaállítva az eredeti, rendezett állapotára.  

 

 

Felméréseink szerint az alábbi helyekről  és környékéről látogattak el a rendezvényre:

-Hollandia

-Ausztria

-Szlovákia

-Magyarország:

Ágfalva,Ágasegyháza,Balassagyarmat,Bánk,Bárna,Berkenye, Bernecebaráti, Budapest, Debrecen, Diósjenő, Dunaujváros, Esztergom, Érsekvadkert, Ferttőszetmiklós, Göd, Gyomaendrőd, Hajduszoboszló, Hetényegyháza, Ipolynagyfalu, Isaszeg, Iván, Kartal, Kéltbodony, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kisvárda, Mintszent, Nagylózs, Nagymaros, Nagyoroszi, Nézsa, Nógrád, Nőtincs, Őrbottyán, Ősagárd, Pomáz, Rétság, Romhány, Salgótarján, Sátoraljaujhely, Soltvadkert, Sukoro, Szécsény, Szécsényke, Székesfehérvár, Szigetszentmiklós, Szob, Szücsi, Taksony, Tolmács, Tordas, Tököl, Vác, Verőce,Vizslás, Üllő